Rögös túró, a mi csodaélelmiszerünk

A rögös túró a magyar konyha és gasztronómia megkerülhetetlen alapanyaga, amely számos kedvelt nemzeti ételünknek képezi alapját.
Rögös túró, a mi csodaélelmiszerünk

A rögös túró igazi magyar, illetve kárpát-medencei kuriózum, amelyet nálunk ismert formájában, kizárólag ebben a térségben gyártanak. A zamatos, jellegzetesen savanykás rögös túró 2019-ben kiemelkedő elismerésben részesült, ebben az évben mint hagyományos különleges élelmiszert elismerte és rögzítette nyilvántartásában az Európai Unió.

Történelmi áttekintés

A rögös túró készítése hosszú hagyományra és több száz éves múltra tekint vissza hazánkban. A túróról szóló első említések XVI. századi feljegyzésekből származnak, amelyek bizonyítják, hogy ekkor már ekkor már elődeink fogyasztották a túrót, emellett a jobbágyság egyik adózási eszköze is volt. A több mint 500 éves adófeljegyzésekből arra is fény derül, hogy gyakorlatilag minden tehéntartó jobbágyi gazdaságban vaj, tejföl és tejszín mellett túró is készült a tehéntejből. Az 1700-as évektől a túrót már a ma ismert formájában, apró szemcsékre morzsolva fogyasztották frissen, illetve tartósították is.

Egy 1922-es kiadású rendeletben már pontos meghatározását olvashatjuk tehéntúró fogalmának, amelyben az elkészítés módját is konkretizálják. Az első ismert említés kedvelt élelmiszerünk sajátos állagáról az első világháború utáni időszakból maradt fenn. A Tejgazdasági Szemle 1925-ös kiadványában azt olvashatjuk a túróról, hogy tapintásra „szemcsés vagy morzsalékos”. A túró megjelölésére használt rögös jelző is ebből az évből származik. XX. században a túró nagyüzemi gyártása is megindult. A következő jelentős esemény a túró történetében a XXI. században, konkréten 2019-ben következett be, amikor is a magyar rögös túró úniós oltalom alá került. Napjainkban minden üzlet és áruház polcain megtalálható, s rendszeresen előfordul A Lidl akciós újság lapozható online kiadványának lapjain vagy a www.auchan.hu akciós ajánlatai között.

Miért érdemes fogyasztani?

A rögös túró igazi szuperélelmiszer, amelynek rengeteg pozitív élettani hatása ismert. A túró alacsony kalóriartalommal, emellett magas fehérjetartalommal büszkélkedhet, éppen ezért súlycsökkentő diétában, illetve sportolói étrendben is teljes mértékben megállja a helyét. Kedvelt élelmiszerünk gyakran szerepel a népszerű hazai áruházak kedvezményes ajánlataiban, köztük a www.auchan.hu akciók között vagy a Lidl akciós újság lapozható formában elérhető kiadványban, árát tekintve pedig azon élelmiszerek közé tartozik, amelyek gyakorlatilag bárki számára elérhetőek.

A túró rengeteg kalciumot, káliumot, vasat és foszfort, valamint B-vitaminokat tartalmaz, amelyeknek köszönhetően a kiegyensúlyozott táplálkozás egyik kiemelkedő eleme. Magas kalcium-tartalma révén hozzájárul a csontok egészségéhez, emellett kiemelkedő antioxidáns-forrás, így rendszeres, mérsékelt fogyasztásával számos betegség kialakulása megelőzhető.

A túró különböző kiszerelésekben vásárolható meg a hazai nagyáruzakban, amelyek akciós újságait mind egy helyen megtaláljuk a Kaufino kedvezmény gyűjtőportálon, illetve a bennük szereplő ajánlatokat és árakat akár össze is hasonlíthatjuk.

Hogyan készül?

A mi rögös túrónk a friss sajtok közé tartozik. Kellemesen savanykás, friss, és zamatos ízéről, valamint laza rögökbe összeálló, kelvirágra emlékeztető nagyszemcsés szerkezetéről ismert, ám a friss sajtokhoz képest mégis eltér az elkészítése módja.

Előállítása során a tej savas vagy vegyes alvasztásával kezdődik Ezt követően az alvadékot felvágják, majd a tartályt felmelegítik, majd a gravitáció segítségével, önpréseléssel távolítják el a felesleges savót. Mindeközben fontos, hogy a rögös, morzsás, kelvirághoz hasonlítható szerkezet megmaradjon. Leszűrés után kapjuk meg a mindannyiunk által ismert rögös túrót. A túró hazai előállítási módja teljes mértékben egyedülálló. A legnépszerűbb hazai tejtermékek közé tartozó túróból minden évben közel 26 ezer tonnát állítanak elő hazánkban. Kedvelt élelmiszerünk népszerűségét bizonyítja, hogy a hazai áruházak akciós kínálatában - köztük a Lidl akciós újság lapozható kiadványában vagy épen a www.auchan.hu akciói között - gyakorlatilag minden héten szerepel, így mindig kedvező áron szerezhető be.

Kedvenc túrós ételeink

A túró rendkívül sokoldalú alapanyag, amely remekül variálható. Viszonylag semleges ízének köszönhetően sós és édes ételek alapját egyaránt képezheti. Az egyik legismertebb túrós ételünk nem más, mint a túrós csusza, amelyet általában pirított szalonnapörccel és tejföllel szoktunk fogyasztani. A túró sokak kedvencének a vargabélesnek is fontos összetevője, amely egy besütött, hagyományosan cérnametélttel készülő édes tésztaétel. Ha már a tésztaételeknél tartunk, nem maradhat ki a sorból sokak kedvence, a lágy és levegős túrógombóc, valamint a kívül roppanós, belül lágy túrós rétes sem. Ezeken túl a túró mindenféle süteménybe remekül illik, vaníliával és citromhéjjal ízesítve.

A különféle desszertek és tésztaételelek mellett a túróból ízletes kenőket vagy szendvicskrémeket is készíthetünk, amelyeket ízles szerint fűszerezhetünk, akár zöldfűszerekkel, illetve akár körözöttet is készíthetünk belőle vaj, mustár, pirospaprika, lilahagyma és tejföl hozzáadásával. A rögös túró természetesen önmagában fogyasztva is rendkívül ízletes, felhasználásának és elkészítésének pedig csak a képzelet szabhat határt.

Kapcsolódó cikkek