A nyárigumi előnyei a téligumival szemben

Sokan megfeledkeznek a nyári abroncsok előnyeiről.
A nyárigumi előnyei a téligumival szemben

Magyarországon nincsen érvényben olyan jogszabály, ami előírásokat fogalmazna meg a téli-nyári, illetve a nyári-téli gumicserék idejére vonatkozóan. Tomin István, a Hankook műszaki vevőszolgálatának vezetője szerint ezért még nagyobb hangsúlyt kell fektetni az autótulajdonosi tudatosságra. Legkésőbb április végéig kéne időt szakítani a nyári abroncsok cseréjére, azonban sokan még ekkor sem gondolják át ennek fontosságát.

A tévhitek miatt a melegebb időszakban fennhagyott téli abroncsok a közlekedés biztonságát veszélyeztetik (megnő a féktáv, jelentősen romlik a kanyarstabilitás és az autó alulkormányzottá válik), míg a gyorsabb kopásból fakadóan pluszköltségekkel is számolnunk kell.

A nyári és a téli abroncsok mind mintázat, mind összetétel szempontjából, lényeges paraméterekben térnek el egymástól. Összetevőiknek köszönhetően a téli abroncsok 7°C alatt is megőrzik rugalmasságukat, emellett futófelületükön apró lamellákat alakítottak ki, hogy havas úton stabilabban lehessen tartani a gépjárművet. Ami azonban télen a közlekedésbiztonságot szolgálja, a melegedő időjárásban már kockázatot jelent.

Miért épp 7°C a bűvös szám?

A napi középhőmérsékletet a 6, 12, 18 és 24 órakor mért hőmérséklet-adatok számtani középértéke adja. Azért 7°C a bűvös szám, mert ekkora középhőmérséklet felett már rendkívül minimális a hajnali, és így a talajmenti fagyok esélye is. A téli abroncsok puhább keveréke a rendszeres, 7°C feletti használat során jóval nagyobb mértékben melegszik és a sűrű lamellás mintázata miatt is komoly teljesítménycsökkenést tapasztalhatunk: megnő a féktáv, jelentősen romlik a kanyarstabilitás és az autó alulkormányzottá válik.

Egy kiélezettebb forgalmi helyzetben pedig, amikor hirtelen irányváltásra vagy fékezésre van szükség, minden centiméter számít.

A nyári abroncsok gumikeveréke ezért sokkal keményebb, és mintázatuk nem, vagy csak minimálisan lamellázott. Jóval magasabb üzemi hőmérsékletre tervezik őket, minden fontosabb paraméterük a száraz/vizes aszfalton való tapadást és a menetstabilitást szolgálja. Gondoljunk csak bele, hogy az akár 50-60°C-os nyári aszfalton mekkora hőterhelés éri azt a téli abroncsot, amely üzemi hőfoka téli körülmények között maximum 20-25°C-os. (Nem véletlenül használnak az autóversenyzők is az aszfalt és a levegő hőmérsékletének megfelelő gumikeverékű abroncsokat.) A téli abroncsok melegben gyorsabban kopnak, és magasabb üzemanyag-fogyasztást is idézhetnek elő, ezek pedig mind pluszköltséggel terhelhetik a házi kasszát.

További szakértői jótanácsok

A hatósági előírásoknak megfelelően a gumiabroncs futófelületének minimálisan 1,6 milliméternek kell lennie, ennél kopottabbal közlekedni nemcsak szabálytalan, hanem életveszélyes is lehet! Az abroncs kopásával folyamatosan nő az aquaplaning (vízen felúszás) esélye is, ezért a Hankook szakértője a biztonságos közlekedés érdekében azt javasolja, hogy 3 milliméteres profilmélység elérésekor mindenképpen cseréljünk új abroncsra.

Fontos még, hogy az abroncs terhelési és sebesség indexe nem lehet kisebb a gyári elsőszerelt abroncsénál. Ideális esetben négy abroncsot cserélünk, azokat is minden esetben szakszervizben. Egy tengelyen található, két abroncs cseréjénél pedig az alábbiakra kell fokozottan odafigyelnünk, és minden esetben szakértő véleményét is kikérnünk.

  • Paramétereiben az új abroncs ne térjen el a gyári elsőszerelt abroncstól! Ügyeljünk arra, hogy legalább tengelyenként ugyanolyan abroncsok legyenek felszerelve, ahogyan azt a KRESZ is előírja.

  • Téli-nyári, illetve normál és defekttűrő abroncsok nem lehetnek még külön tengelyen sem, mert így tengelyenként eltérő lesz a jármű menetstabilitása.

  • Összkerékhajtású autóknál, a hajtáslánc sérülésének elkerülése miatt lehetőleg egyszerre kell cserélni mind a négy abroncsot!

  • Az új abroncsot mindig a hátsó tengelyre szereltessük! Az első tengelyre szerelt új abroncs hamis biztonságérzetet adhat, és veszélyes helyzetet időzhet elő, ha az autó fara kicsúszik. Ne feledjük: mindig könnyebb az első tengely megcsúszását korrigálnunk.

  • Érdemes azzal is tisztában lennünk, hogy a segédelektronikát tartalmazó autókat megzavarhatja, ha csak két abroncsot cserélünk le. Ilyenkor ugyanis a két tengely közti forgáskülönbséget az elektronika csúszásnak értelmezheti és folyamatosan megpróbálhat „beavatkozni”. Ha ilyet tapasztalnánk, cseréljük le a másik két abroncsot is!

Minden csere előtt alaposan nézessük át szakértővel az abroncsainkat az olyan sérülések és rendellenességek miatt, amelyek az avatatlan szem számára láthatatlanok maradnak. Emellett érdemes az abroncs felszerelésekor a futómű ellenőrzését is elvégeztetni.

6 évnél öregebb abroncsot semmiképpen ne szereljük fel! Az abroncsok életkorát az oldalfalon feltüntetett, ún. „DOT szám” utolsó négy karakterének segítségével tudjuk pontosan meghatározni: az első két számjegy a gyártási hetet, a másik kettő pedig az évet jelöli. (Pl. a DOT XXXX 4709 jelölésű abroncsot 2009 47. hetében gyártották.)

# # #

A Hankook Tire vállalatról

A Hankook Tire világszerte innovatív, díjnyertes, kiváló minőségű radiál abroncsokat gyárt személygépkocsik, terepjárók, SUV-ok, könnyű tehergépkocsik, teherautók és buszok, valamint a motorsport számára (mind a pályás versenyeken, mind pedig ralin résztvevő csapatoknak).

A Hankook Tire több mint 180 országba szállítja termékeit, és világszinten több mint 22.000 alkalmazottat foglalkoztat. A világ számos vezető autógyártója első gyári felszerelésként is a Hankook Tire abroncsait választja.

A vállalat mindent megtesz azért, hogy a legmagasabb szinten elégítse ki a vásárlói igényeket a termékek minősége, a technológiai kiválóság és a vezetési élmény területén, Ennek érdekében a Hankook folyamatosan befektet öt kutatás-fejlesztési központjába és nyolc gyártási egységébe. A Hannoveri Technológiai Központban az európai piac igényeire szabva fejlesztik az abroncsokat, különös tekintettel az európai prémium autógyártók első szerelésű abroncsaira.

A Hankook Tire európai központja Neu-Isenburgban található, Frankfurt am Main közelében. A vállalatnak Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában, Magyarországon, Csehországban, Oroszországban, Törökországban, Svédországban, Ukrajnában és Lengyelországban vannak képviseletei. A további európai országokban a cég termékeit regionális nagykereskedők terítik. A vállalat globális bevételének kb. 30 százalékát az európai piacokon és a FÁK országaiban realizált értékesítések adják.

A Hankook Magyarországot választotta európai gyárának helyszínéül. A 885 millió eurós befektetésből a Dunaújváros melletti Rácalmáson a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyára épült. A gyár 2007 júniusában kezdte meg működését és azóta is folyamatosan fejlődik, bővül. A cég jelenleg már több mint 3300 alkalmazottat foglalkoztat, és személygépkocsik, SUV-ok és könnyű tehergépkocsik számára gyárt gumiabroncsokat. A harmadik beruházási ütem 2015 tavaszán fejeződött be, ezzel a magyar gyár éves gyártókapacitása 19 millióra nő. A rácalmási gyárban készült termékek az európai piacot szolgálják ki, és megfelelnek a vezető autógyártók előírásainak és igényeinek is. A Hankook Tire Magyarország Kft. rendelkezik az ISO 9001:2008., ISO/TSO 16949:2009. minőségi és az ISO 14001:2014. környezetvédelmi tanúsítvánnyal. A Hankook Tire 2016 óta szerepel a világszinten elismert Dow Jones Fenntarthatósági Indexben (DJSI World).

Kapcsolódó cikkek

Nyári gumik - Eljött az idő!

Nyári gumik - Eljött az idő!

A gumiabroncsok leghosszabb ideig és legtöbbet használt fajtája a nyári gumi. Ezek az abroncsokat járjuk körül.