A technológia közöttünk jár már régóta

A technológia fejlődésének rengeteg hatása van az élet minden területére, konkrét folyamatok működését tudják megváltoztatni az újítások teljesen.
A technológia közöttünk jár már régóta

A jövő technológiái mindent meg fognak változtatni

A technológia fejlődésének rengeteg hatása van az élet minden területére, konkrét folyamatok működését tudják megváltoztatni az újítások teljesen. Aki most élhet, az kiválasztottnak számít, hiszen soha ennyire a technológia és a tudomány nem volt az emberek segítségére, mint mostanában. A mostanáig elért újítások már kikövezték az utat a további fejlődéshez és a folyamatosan érkező újítások teljesen meg fogják változtatni az életünket.

Hiszen ki gondolta volna korábban, hogy most már magyar online casino platformokon játszhatunk, ahelyett, hogy hosszasan utaznunk kellene egy hagyományos kaszinóhoz? A jövő technológiái pedig tényleg óriási változásokat fognak hozni, mert például egykoron a világűr meghódíthatatlannak tűnt, mostanában pedig a Virgin Galactic vagy SpaceX cégeinek köszönhetően az űrturizmus is elérhető közelségbe került. Már volt olyan ember, aki turistaként egy bizonyos összegért cserébe mehetett fel a világűrbe. Mert a technológia nem csak egyes emberek életét változtatja meg, de olyan új ipari szegmenseket is létrehoz, amely átalakítja a vállalkozások működését is.

a cup of coffee on a table

Technológiai újítások bemutatása és felsorolása

De ha valaki legyint erre és azt mondja, hogy a világűr meghódítása nem lesz hatással a mindennapi életére, annak ott vannak például a robotok. Régen rengeteg munkahelyi baleset következett be a veszélyes körülmények és a nehéz feladatok miatt, de ma már a technológia közöttünk jár. A gépek emelik a nehéz termékeket, a futószalagok maguktól viszik A-ból B-be a dobozokat és így tovább. És gondolhatjuk ezt tovább, hiszen innovatív technológiák az online kaszinókban és nagyjából mindenhol megjelentek. Az elektromos autók már egyáltalán nem számítanak újdonságnak és napról napra egyre jobbak lesznek. Az akkumulátorok is fejlődnek, a töltési lehetőségek is egyre könnyebben elérhetőek.

Viszont a következő lépcső is már itt van, a Tesla komplex automata pilótája már elég sok funkciót képes elvégezni az ember helyett, sőt, van, aki tesztként már kipróbálta úgy is, hogy nem is felügyelte a vezetési folyamatot. Mondjuk tegyük hozzá, hogy az önvezető autók már itt vannak a szomszédban, a repülő autók még távolabbi jövőt jelentenek. Mert ugyan drónokkal már lehet egy-egy személyt szállítani és repülőgépeket is gyártottak, amelyek utána autóként tudnak közlekedni, de a legtöbb ember számára ezek a prototípusok nem igazán elérhetőek. És nem is biztos, hogy mostanában azok lesznek.

Darálhatjuk tovább egyébiránt az újdonságokat és innovációkat, mert hihetetlenül fejlődik minden egyes nap minden szektor. A magyar online casino platformokról már ejtettünk szót, ahol bődületes változások történtek. Innovatív technológiák az online kaszinókban például az élő osztós kaszinók vagy a mobil kaszinók. De persze ezek nem fognak segíteni a házimunkában, amelyből a mai napig rengeteg van egy háztartásban. Viszont vannak már olyan kis robotok, amelyek segíthetnek a házimunkában.

20 évvel ezelőtt még egy szárítógép és egy mosogatógép is álomnak tűnt, ma pedig már olyan robotokat is használhatunk, amelyek képesek

  • feltakarítani,

  • elpakolni,

  • hajtogatni,

  • sőt akár egy kávét is hozni.

A kutyasétáltatás vagy az ajtók nyitása a vendégek számára pedig már az alapcsomag részének tekinthető.

closeup photo of white robot arm

A napelemes technológia is megdöbbentő módon fejlődött mostanában, de ahol járunk, az még csak az út eleje. Hiszen áramot tudunk ugyan előállítani, de a Tesla például olyan megoldáson dolgozik, amellyel napelemes autókkal járhatjuk be a világot. Minél jobb akkumulátorok és panelek jelennek majd meg, annál jobb lehetőségek lesznek ilyen autókban. Mondjuk annyira gyorsak nem lesznek, mint a másik Elon Musk álom, a Hyperloop. Ezzel a hipergyors vonattal a New York - Washington táv 3 órás útját 29 perc alatt meg lehetne tenni. És a határ a csillagos ég, hiszen olyan sebességet képes elérni ez a vonat, amelyre még a japánok sem voltak képesek a saját mágneses megoldásaikkal.

A sorban még meg kell mindenképpen említeni a háromdimenziós ételeket - persze minden étel háromdimenziós, csak nem éppen 3D nyomtatókkal nyomtatták őket. Mert ha megfelelő anyagokat adunk hozzá, akkor egy 3D nyomtató a kísérletek szerint képes lehet majd pizzát előállítani vagy éppen zöldségeket. Ez hatalmas álom lenne az emberiség számára, pedig a 3D nyomtatásban óriási lehetőségek vannak. Nyomtattak már több helyen házat, és nagy autógyárakban vagy játékgyárakban már megszokott, hogy ilyen nyomtatókkal tolják ki az alkatrészeket.

És ha már szóba hoztuk az ételek kérdését, Sultés Szilvia szakértőnk rámutat, hogy kevesen gondolnák, de már Magyarországon is vásárolható olyan hűtő, ami képes rendelni azokból az élelmiszerekből, amelyek elfogytak vagy kevés van belőlük. Ugye a nagy áruházak házhozszállítási szolgáltatása már itt van velünk, ha ezt pedig összekötjük a hűtővel és a bankkártyánkkal, akkor az eredmény egy mindig tele hűtő és folyamatos tranzakciók.

És nem lesz sokáig probléma az sem, hogy nincs elég futárszemélyzet, hiszen az önjáró kiszállítóautók vagy drónok is elérhető közelségbe kerültek. Mondhatjuk, hogy így fejlesztik a vállalkozásokat az újítások. A jövő technológiái még sorolhatóak hosszasan, mert az okos fogkefék is itt vannak a kanyarban, amelyek folyamatosan adatokat küldenek a fogorvosunknak és optimalizálják a fogmosásunkat. De a technológia közöttünk jár másképp is a fürdőszobában, hiszen olyan okostükröket tesztelnek már, amelyek ellenőrzik az egészségi állapotunkat, ha belenézünk. Ennek pedig továbbfejlesztett és továbbgondolt változata a WC, ami elemzi a végtermékeket, amelyek bele kerülnek. Mondjuk ez már azért elég szenzitív kérdés, de vannak benne lehetőségek.

  1. március 10.

Kapcsolódó cikkek

A legjobb ingyenes vírusirtók Windowsra

A legjobb ingyenes vírusirtók Windowsra

Hogyan találjuk meg a legjobb vírusirtó programot?

A legmegbízhatóbb fizetési módok Magyarországon

Megbízható és gyors fizetési módok Magyarországon

Magyarországon a pénzügyi tudatosság (még mindig) gyerekcipőben jár, és ez az egyik olyan terület, ahol még nagyon sokat kell fejlődni.

A technológia közöttünk jár már régóta

A technológia közöttünk jár már régóta

A technológia fejlődésének rengeteg hatása van az élet minden területére, konkrét folyamatok működését tudják megváltoztatni az újítások teljesen.